Rendes srác vagyok, Amerikában élek, bár apám japán. Talán emiatt, és a vörös hajam miatt lett a nevem Akuma. Az apám már 5 éve halott… egy balesetben halt meg. A halálakor kapott pénzből járok jelenleg iskolába. Mint kiderül 5 különféle életbiztosítása volt, és mindegyik fizetett 15-15 milliót. El is kell ez a sok pénz… E nélkül, ma nem lehetnék ebben az iskolában. Szívbeteg voltam, és egy kisebb műtét nélkül már nem élnék, de az 5 millióba került, plusz utána a gyógyszerek, emellett a taníttatásom is, mivel apám meghagyta, hogy csak a legjobb magániskolák egyikébe járhatok, így évente 10 millió. Ez a negyedik évem, az utolsó. Ezzel eleget tettünk minden kérésének, amit a végrendeletében hagyott, de vajon honnan tudta??? Erre máig nem sikerült rájönnöm. Az elmúlt két hónapban elég különös álmaim voltak. Egyre gyakrabban jelent meg a tűz. Kezdetben, csupán öngyújtók, meg gyufák, később fáklyák, és tábortüzek, ezek után erdő, és háztüzek, tegnap este pedig… én égtem el… És ma mi történt?? Mivel elég sok a gazdag gyerek (ki gondolná….) túszejtők özönlötték el az iskolát. Legalább 100 állig felfegyverzett, háborúban, vagy maffiaharcokban esetleg mindkettőben megedzett emberek. Őket nem egyhamar ütné ki senki… Mindenkit a sportcsarnokba zártak össze, a legtávolabb minden ajtótól, és 20-25 méterre tőlük, csak hogy senki nem merjen ellenük rontani. Végül az egyik közelebb jött a tömeghez kéjenc, perverz mosollyal az arcán. Odasétált az egyik csajhoz, és felrántotta, ekkor megláttam ki a kiszemeltje… Le akarta róla tépni a ruhát, de előtte ott voltam, és teljes erőmből képen vágtam, ki vertem három fogát, és elterült, de ekkor majdnem lelőttek. A szerencsém annyi volt, hogy a vezér velem akart példát statuálni. Közelebb hívott, és mivel úgy voltak vele nem pazarolnak töltényt inkább hoztak egy kanna benzint, megkötöztek, a földre ültettek, lelocsoltak, és meggyújtottak. Kezdetben üvöltöttem a fájdalomtól, égett a testem, a rémálmom valóra vált, nem akarok meghalni, nem akarom, hogy meghaljak, de meg fogok, nem tehetek semmit, de ez után az érzés lassan elmúlt, a felsőm, és a kötelek elégtek, a nadrágom olyan anyagból készült, hogy nem égett el. Utáltam ezt a nadrágot, mert mindig meleg volt, de télen jól jön… Végül még a lángok között égve felkeltem.
-
Ez esetben eresszetek bele egy tárat. – mondta a főnökük, de az emberei le voltak fagyva. NEM ÉGEK EL! – TŰZ! – erre a parancsra elkaptam az arcát, és ezzel felgyújtottam, majd gömböket formálva ösztönösen kezdtem hajigálni azokat. Voltak akik a fegyverüket eldobva rohantak nekem, azokat tűzcsóvával lőttem meg, és mind felrobbant. Robbanószer…. Ez után a tűzcsóvát majdnem teljesen elfojtva ostort hoztam létre, és azzal kezdtem őket lefegyverezni, és meggyújtani. Mindegyik üvöltözve menekült el, és oltotta magát. A lángok a testemen lassan kialudtak. Ekkor a főnök nekem akart esni egy késsel, de gyorsabb voltam. Egy hatalmas lángcsóvával hamuvá égettem, majd fáradtan a földre zuhantam. Túléltem, hogy elégtem. Egy darabig az egész testem fájt, teljesen kimerült voltam, majd hirtelen egy különös érzés fogott el, és érezni kezdtem, ahogy feltöltődik a testem, és ahogy a fájdalom lassan elillan. Mikor már teljesen kipihentem magam, és semmim sem fájt kinyitottam a szemem, és azt láttam, hogy egy hatalmas vízbuborékban vagyok, ami mellett áll egy koncentráló srác, és egy csaj. Lassan kiemelkedtem a víztömegből.
-
Látom rendbe jöttél. – mondta kissé fáradtan a srác.
-
Nyugodj meg, most már minden rendben lesz. – mondta a csaj.
-
Nyugodt vagyok, és kipihent, és ahogy látom ti is hozzám hasonlóak vagytok, vagy mi, csak ti a vizet használjátok.
-
Nem lehetett nehéz kitalálni. – nevetett a lány, és most esett csak le, hogy ezek itteni diákok.
-
Majd bevezetünk téged a közösségünkbe, bár a büntetésed nem marad el, a dicséreted mellett. – mondta dorgálóan a srác.
-
Büntetés?
-
Felfedted, hogy létezünk. – mondta ridegen a csaj.
-
Bocs, hogy rájöttem, hogy különleges erővel rendelkezem, miután nem égtem el.
-
MI? – mondták meglepetten egyszerre. – NEM TUDTÁL AZ ERŐDRŐL??
-
Persze hogy nem, mos használtam először, és…
-
Köszönöm…. köszönöm, hogy kimentettél a bajból. – szakított meg Mary.
-
Ugyan már, egy régi ismerősért bármit. – mondtam mosolyogva.
-
Akkor is tartozom. – közben a gyógyítóim leléceltek.
-
Akkor majd valamikor kiegyenlítjük a számlát. De van időnk megbeszélni. – keltem fel teljesen, mivel nem akartam felfázni, majd nyújtózkodtam egy nagyot. – Meddig voltam kiütve?
-
Egy órán át.
-
Akkor most van két lyukasóránk.
-
Neked az egész nap az. Hálálkodtak a tanárok, miközben féltek is tőled.
-
Megértem őket… Na de most ideje akkor törleszteni egy keveset az adósságodból. Gyere. – kezdtem el kifelé menni, az iskolából.
-
Mégis hova?
-
Talán hirtelen nem bízol bennem? Ismersz már, hogy mindig tudok valami jó, érdekes új helyet.
-
Ez már igaz. – kezdett el utánam jönni. – És mára mit terveztél?
-
Az meglepetés míg oda nem érünk, csak kövess. – mentem elsőnek a buszmegállóba, onnan, a buszra, majd egy a város szélén lévő megállóban szálltunk le. Gyorsan végigmértem, és rájöttem, hogy túrához nem éppen a legmegfelelőbb a cipője, így neki háttal leguggoltam. – Nem lenne jó, ha kimenne a bokát, ugorj fel a hátamra. Nincs messze a hely.
-
Hát… – hezitált egy kicsit – Rendben. – ült fel a hátamra, átkarolta a nyakam, én pedig megfogtam, és már mehettünk is. Tényleg nem volt hosszú az út. 15 perc volt az egész, végül egy szép tágas barlangban lévő medencéhez értünk, ami felett volt egy kis lyuk, amin keresztül a fák levelein keresztül lejutó napfényben csillogott a kristálytiszta víz. Az összhatáshoz hozzájárult a tiszta, néhol csillogó barlangfal, valami kristály lehet a falaiban, ami megtöri a ráverődő fényt, és a száraz, homokos talaj, ami olyan, mintha a tengerparton lennénk. A medence egy 3 méter átmérőjű szabálytalan kör, és olyan 160 centi mély, bele már nem fulladunk az biztos. Láttam rajta, hogy csillognak a szemei. Tetszik neki.
-
Látom megérte megmutatnom.
-
Ez… gyönyörű…
-
Úgy terveztem, hogy suli után lehozlak ide, valami indokkal, de így könnyebb volt.
-
Elhiszem. – ámulattal nézte tovább az egész helyet. Igen, én is néztem vagy egy órán át, mire el tudtam tőle vonatkoztatni. Egy darabig hagytam, hogy nézelődjön, majd mikor meghallottam, hogy korog a hasa akkor előkerestem azt a hűtőtáskát, amit még hajnalban rejtettem el, és meg s találtam. Minden benne volt. Most tavasszal már kell a hűtés az ételnek.
-
Remélem megfelel. – nyújtottam felé egy szendvicset, amit kikaptam a hűtőtáskából. Mielőtt idejöttem vettem az egyik boltban. Rántott húsos szendvics. Én szeretem, és őt is szoktam látni, hogy ilyet eszik. – Úgy is elég éhes vagy már. – mosolyogtam felé.
-
Kösz. – kapta ki a kezemből, és kezdett el enni. Ha jól emlékszem ma járna le a diétája… Na mindegy, most akkor is jóllakik. Én is elkezdtem enni, majd leültem a medence szélére. – Biztonságos?
-
Teljesen. Már jártam itt pár alkalommal, hogy megbizonyosodhassak róla, de még senkit nem hoztam ide.
-
Tehát én vagyok itt az első rajtad kívül?
-
Tudtommal igen. Bár attól még ez nem biztos, ki tudja hányan találtak rá előttem, de lehetséges, hogy csak mi ketten ismerjük. – megszokott válasz ez tőlem.
-
És mit csináljunk? – kérdezte.
-
Nem tudom, programmal nem készültem, csupán elhoztalak ide. – erre érzek egy kisebb lökést, és már a vízben is voltam. Oh ha így játszunk… Még mielőtt elment volna elkaptam a kezét, és magam után rántottam. A víz kellemesen meleg volt, tehát megfázni nem fogunk az biztos. Sajnos nem csak be, hanem magamra is rántottam, minek köszönhetően elég szépen megfejelt, de kellett nekem berántanom.
-
Ezt megérdemeltem… – mondta a fejét fogva.
-
És én megérdemeltem, hogy belökj?
-
Bizonyos mértékben meg.
-
Miért is? Elhoztalak ide, készültem kajával, ja, és ma még meg is mentettelek.
-
Az lehet, de semmi programmal nem készültél.
-
Mégis mit lehetne itt csinálni. – mármint a barát határon belül… Amin sajnos belül kell mozognom… Aztán hirtelen átkarolta a nyakamat, a szemembe nézett, és megcsókolt, én pedig magamhoz öleltem, és nem engedtem, addig folytattam a csókot, míg volt levegőnk.
-
Ezt vedd köszönet nyilvánításnak. – engedett el, mire én is lazítani kezdtem… ennyire nyitott könyv lennék neked? Ennyire kiismertél volna? Mióta tudod, hogy szeretlek?
-
Elfogadom a köszönet nyilvánításod. – mondtam kétes érzelmekkel, és teljesen elengedtem, ő pedig kimászott.
-
Meg tudod szárítani a ruháim?
-
Hát eddig csak a tűzhöz értettem, – ugrottam ki – de mindjárt kiderül, de ha nem bánod, ha elégetek valamit, az inkább a sajátom lesz. – kezdtem el megpróbálni irányítani az „erőm”. Meg is jelent egy apró láng a tenyeremben, közben pedig a levegő melegedni kezdett, és mindkettőnk ruhái száradni kezdtek.
-
Nem rossz. – mondta nevetve. – Akár egy fűtőtest. – nevetett tovább.
-
Inkább szárítógép. – mondtam félrehúzva a számat. Ő pedig még inkább nevetni kezdett.
-
Lassan jobb ha megyünk, nem szabad elkésnem. – mondta miután megszáradt.
-
Igaz, akkor úgy megyünk ki, mint ahogy bejöttünk. – guggoltattam le neki háttal.
-
Rendben. – ült megint a hátamra, és karolta át a nyakam, én pedig ismét megfogtam, hogy meg tudjam tartani, és mehettünk is. Most csupán 10 perc volt az út, és pont elértük a buszt is, ami visszavitt minket. Még be is értünk az órára. Még szerencse. Az egyetlen gond az volt, hogy mindenki rettegve nézett rám. Nem csodálom, nem égtem el, és még embert is öltem. Az ő szemükben egy szörnyeteg vagyok… Van egy olyan érzésem, hogy fognak még ennek a szörnyetegnek hálálkodni.
-
Francba! Nem működik, akkor nem tudom bemutatni a kísérletet. – bosszankodott a kémia tanár. Na igen, első két évben nem volt, ezért most szívunk vele. Lassan lesétáltam és megnéztem mi a gond.
-
Elzárták a gázcsövet, már megint. – oktattam ki a tanárt. – Adja ide. – vettem ki a kezéből, majd melegíteni kezdtem az oldatot. 1100 °C-os lángon kell melegíteni, és nem volt gond. Úgy tűnik rutinos vagyok, pedig még csak most kaptam meg az erőm.
-
Mégis mióta van ilyen erőd te féreg! – kérdezi valaki felháborodva.
-
Azóta mióta mindenki szeme láttára hamuvá akartak égetni, de nem sikerült.
-
Ez a szörnyeteg még hazudik is.
-
Biztos már rengeteg embert égetett el.
-
Ezért nem fájt neki, mikor hamuvá égette azokat az embereket.
-
Szörnyeteg!
-
DÉMON!
-
A szemetet a szemét égetőben szokás elégetni, nem mindenki szeme láttára. – ugrott be egy férfi az ablakon, lecsitítva az osztályt. – de ennyi ember előtt használni az erőd… Felelőtlen vagy.
-
Bocs, hogy nem ismertem meg a szabályokat, mikor megszeretem az erőm.
-
Tehát tényleg csak most tettél rá szert?
-
Igen. Ezelőtt soha nem láttam még ilyet a filmeken kívül, mégis….
-
Mégis teljes mértékben az ura vagy az erődnek, mintha mindig is uraltad volna. Ez annak a jele, hogy még két képesség szunnyad benned. Még két erő, ami a tüzedet fogja éltetni, vagy kioltani.
-
Mégis honnan tudja ezt?