23. rész + pótlás

  • Kár hogy pont ugyan ez a kilátásom van nekem is a tájra.

  • Inkább ne szólalj meg – Erre elfojtott egy nevetést.. Idegesítő.. Mint mindig.. Nézem míg teljesen lemegy a nap, aztán meghallok valami zörejt az ajtó felől odakapom a tekintetem de semmi..

  • Nincs azaz isten, hogy Ita ilyen hamar kiengedjen......

  • Chh nem is tudom melyikkőtök rosszabb ..

  • Ő már régen az ágyba tuszkolt volna.

  • Akár egyszerre ketten is jöhettek, öt perc alatt végetek! - Lehet, hogy most túloztam de nem baj..

  • Ezen a téren egyikünket sem szabad alábecsülnöd, ha valamelyikünk nagyon akarja, megoldja hidd el.

  • Megetetem veletek az öklöm.

  • Már ha sikerül... De ezt jelenleg nem nekem kellene magyaráznod, és mivel velem zárt össze nem magával, így neki sincs rá szüksége.

  • Ennek most örüljek vagy ne? - Mosolyodok el, aztán újra kifelé néztem az ablakon

  • Én nem tudhatom, hogy te mit akarsz.

  • Pedig egyszerű kijutni innen..

  • Nem ezen a téren gondoltam.

  • Egy pasit és nem egy halvérű kölköt aki minden útba eső csajjal lefekszik

  • Az elmélet nem rossz, és valójában megfelelő ráhatással AKÁRKIBŐL ki lehet ezt hozni, persze csak a megfelelő személy képes rá.

  • Ez most enyhén buzis volt. – Talán így leáll..

  • Bocs ha annak hangzott, én arra az esetre gondoltam mikor az egyik nálunk is nagyobb nőcsábász ismerősünk 1 hét alatt képes volt átállni arra, hogy egyetlen egy lányra tudjon csak gondolni, tehát ott vagy, hogy akárki a jelölted lehet, ha jól viseled gondját az elején.

  • És most kit akarsz reklámozni he?

  • Reklámozni? Mi vagyok én? Két lábon járó társkereső?

  • Jaj de szépen jellemezted magad - Röhögtem egyet…

  • Köszönöm szépen, de nem gondoltam arra, hogy adjak neked a szolgáltatásaimból. – Mondja kissé nevetve

  • Chh ennyire nem vagyok rád szorulva.

  • Látom a saját poénod folytatási kísérlete már nem tetszik....

  • Ahhoz te kevés vagy

  • Nem kenyerem a viccek gyártása, én másokban vagyok otthon.

  • Igen? Szerintem nem akarom hallani miben.

  • Egy részét biztos nem.

  • A többit sem

  • Miért? Nem szeretsz finomakat enni?

  • Hadjuk, hogy milyen mérgeket tudsz előállítani…

  • Nem mérgek, de rendben, hanyagoljuk őket.

  • Nem mi? – Hmm kissé meggyötörtnek látszik.. Na mi van nagy fiú?

  • Hát már volt egy kevéshez szerencséd, ha emlékszel még, vagy tévedek?

  • Én még mindig jobbat tudok csinálni

  • Nem szoktam hozzá, azokhoz az egyszerű kajákhoz, hidd el, van amiből olyat csinálnék, hogy egy rossz szavad se lenne aztán hozzám, hidd el, tapasztalat.

  • Hidd el soha életemben nem fogok enni belőlük.

  • Ezt valahogy éreztem, de most megpróbálok pihenni kicsit. – Ezzel hátradőlt, a következő pillanatban pedig ott állt előttem.. Ez meg? – kilencmilist – Ezzel visszaindult az ágyhoz..

  • Lázas vagy? Vagy csak simán hülye?

  • Ez ennél összetettebb, még én sem tudom.

  • Aha………. – Oooké..

  • Most megpróbálom kipihenni magam ténylegesen, ha nem zavar.

  • Én eddig sem zavartalak benne… - Fogd rám.. Pár perc múlva megint elém állt, felrántott, lefogott és csókolni kezdett.. Ez semmiből sem tanul?

  • Na jó, most van az, hogy engem ki kell ütni, és elföldelni valahova mélyre - Aztán hírtelen elenged és megfordul..

  • Simán hiányod van vagy komolyabb van a háttérben? – Szólok utána erős hangon. Ezt jobb minnél előbb tisztázni, igaz így is úgy is pofára fog esni.

  • Lényegtelen, pisztolyt adj.

  • Chh ha fejbe lövöd magad ki marad ellenségemnek? - Chh balfék…

  • Hamarabb találsz magadnak mint hinnéd. Főleg ilyen hozzáállással, az ember egy apró oldalát megismerve a teljes énjéről negatív kritikát levonni....

  • Chh az, hogy nem érdekel a nyomorod, még nem azt jelenti, hogy teljesen elítéltelek..

  • Pedig eddig nagyon úgy nézett ki mintha azt csinálnád.

  • És még én vonok le elhamarkodott következtetéseket he? Csak hogy akárhányszor próbálta rólad jobb véleményt alkotni az lett a vége, hogy megakartuk ölni egymást csodálkozol, hogy utállak?

  • Akart téged megölni a halálom.

  • Nem mi? Emlékeztesselek hogyan verekedtünk?

  • Pontosítsak? Én a soha büdös életben nem akartalak megölni, maximum kiütni annyira, hogy lenyugodj egy kicsit.

  • Chh ne idegesíts mert én akarlak majd a halottasházban látni!

  • Nem idegesítésből mondom, de ha annyira meg akartuk volna ölni egymást, akkor valamelyikünk, vagy esetleg mind ketten a föld alatt feküdnénk.

  • Én megpróbáltam de aztán rájöttem, hogy egy ilyen ficsúrért nm akarok a börtönben rohadni

  • Én meg nem küldök a föld alá valaki hozzád hasonlót.

  • Ó csak nem ennyire szerencsétlennek találsz?

  • Inkább szerencsésnek......

  • Mi van? – .. Őőő mi van?

  • Gondolj bele, ha az a barom Naruto nem komplikál túl mindent, akkor most hol tartanátok? Hidd el, egy hozzám hasonló srácnak a legkülönlegesebb egy olyan kapcsolat, amit nem érhet el, mondjuk a legnagyobb hülyeség is, de az jelenleg mindegy, de a lényeg, hogy az egy tartós kapcsolat, amire minden marhának szüksége van, csak mindenki számára más a tartós.

  • Te most... Féltékeny vagy Narutóra?

  • Maximum akkor lehetnék rá az, ha az a szerencsétlen olyan csajra találna aki nekem is kellene, ami tudtommal nem teljesül.

  • Jaj már azt hittem szerelmes vagy belém - Nyugodtam meg.. Öcsém néha olyanokat tud mondani..

  • Inkább lőném le magam.

  • Az előbb azt akartad..

  • És?...

  • Egyik szavaddal ütöd a másikat szóval döntsd már el mit akarsz, na és amúgy is? Minek csókoltál meg ha? Erre találj ki valamit..

  • Alva járva sok hülyeséget csinál az ember.

  • Igen? Szerintem mikor táncoltunk aludtál

  • Tudja a halál ki csókolt elsőnek, én csak a közelhajolásra emlékszem, meg arra, mikor már mind a ketten csókolózunk, az átkötés kimaradt

  • Hát elmondom te csókoltál meg engem és az enyhén erős kijelentés, hogy visszacsókoltam, próbáltam nem elhányni magam. Szerintem a kettő tök másmilyen.

  • Hát én nem tudom ki csókolt, de arra emlékszem, hogy a te nyelved i a számban volt, akárcsak az előbb, de ezt a témát hanyagolnám, ha nem gond.

  • Akkor most azt magyarázd meg nekem miért mondasz minden szavaddal ellent az előzőnek?

  • Mert fáradt vagyok, és aludni akarok? Tudod elég rossz álmaim voltak az elmúlt két éjszaka, és tegnap eléggé elfáradtam, és nem pihentem eleget.

  • Jaj Sasuke.. - ezzel újra leültem.

  • És nem hiszem el, már megint az én rémes álmaimnál járunk, hogy az a jó.......

  • Ez nem az én hibám

  • Látszik, hogy kimerültem – Néz rám fagyosan, de szemein látszik mennyire álmos, eddig észre sem vettem..

  • Akkor aludj, az alvajárási rohamaidat meg fejezd be.

  • Nem én kreálom őket, hidd el.

  • Nem pofázik alszik – Jah persze szép álmok ahogy lefeküdt aludni szinte azonnal fel is kelt, és újra lefogva csókolt, majd megfogott, és az ágyhoz vitt na majd ott már éppen rám akarna mászni, mikor is úgy hasba vágom, hogy lefordul rólam..

  • Kössz.. – Chh úgy tűnik felébredt, szóval háta mögé fogtam karjait

  • Alvás – Csak most veszem észre, hogy tejesen hozzá simultam.. hopp nah mindegy csak maradjon már végre békibe..

  • Ha biztos vagy benne… - Nem de így legalább könnyebb kidobni az ablakon. Nos egy darabig próbálkozott kicsavarni a kezét, amíg végül sikerült neki, egyik kezével magához szorított míg a másikkal a pólóm alá nyúlt aztán a szorítás engedett miért is engedem meg én ezt? jah igen mert nem akarok egy falhoz préselődve a prédájává válni… De úgy tűnik felébredt..

  • Hmm a mivel majdnem kitörted a karod elengedtelek. – Nézek fel rá kifejezéstelen arccal..

  • Bocsi.. – Tiszta egy merő kóma szóval elalszik.. megpróbálok felkelni de lefog. Lassan mégis sikerül két lábra állnom, és kitépnem a karjaim a szorításból, még utánam kapott de nem ért el, én pedig az ablakhoz mentem ahol egy alapos körbenézés után megláttam Itachit és lekiáltottam :

  • Alszik – Ezzel kiugrottam, a bokorban értem földet onnan pedig bemenve kissé rendbe téve magam, csatlakoztam egy csapat cigiző cselédhez.. Én is rágyújtottam egyre mondjuk nem szokásom de néha mikor már nagyon felhúzzák az agyam jól esik.. Aztán bementem, hogy szoljak muternak, hogy:

  • Na most én megvagyok hívva pontosan mostanra úgyhogy viszont látásra.. – Ezzel elviharzottam mielőtt bárki szólatott volna egy büdös szót is.. Elmentem járni a várost kissé kiszellőztetni a fejem.. Itával már nem is törődtem… Sasuke majd tuti megöli.. De mik voltak azok a kirohanások?.. Lassan hazajutok, és fürdök és elteszem magam holnapra.. Reggel pedig az ébresztőmre ébredek.. Máris Hétfő? De jó.. Sasukét hála az égnek egyáltalán nem láttam szóval boldog volt a napom. Aztán hazafele menet pedig megláttam Itachit szerencsétlen kissé nagyon össze volt verve ó csak nem a tegnapiért?...

  • Csak nem bocsánatot akarsz kérni?

  • De valami olyasmi..

  • Akkor maradj úgy – Ezzel felugrottam, és akkorát rúgtam bele, hogy elesett..

Már bocs de ha összevagyok zárva egy totális idiótával aki amúgy balfék is, és egyik szavával üti a másikat kicsit felmegy a pumpám, szóval nem tudom, miért csináltad ezt a marhaságot de nagyon remélem, hogy most megtanultad a leckét... – Ezzel mentem tovább hazafele.. Otthon nem volt senki úgyhogy leültem tanulni, és közben tévéztem.. unalmas de ez van. Aztán egy darabig baromkodtam az edzési módszerekkel hátha találok valami értelmes elfoglaltságot. Ez egy pár napon keresztül így folytatódott aztán péntek este úgy döntöttem elmegyek egy buliba.. De azt lekell szögeznem, hogy nem önszántamból csak a barátnőim húztak el.. Szóval miután végeztek a sminkelésemmel és a ruhák kiválasztásával elhúztak valami lyukba.. Olyan pöcegödör szaga volt már most.. Hát na pedig ez valami nagyon jó hely állítólag.. Nos szétszakadtunk, én a bárpulthoz mentem ahol tőlem kb négy méterre ott ült egy csapat lány szinte azt sem láttam mit csinálnak de különösebben nem is érdekelt csak ne visítoznának.. Szóval a csapos unottan kérdezte mit akarok mondtam, hogy egy vodkanarancs igazán jól esne szóval azt.. Pár perc múlva már ihattam is.

  • Oké lányok, viszont mára ennyi elég lesz, fáradt vagyok hosszú volt a hetem. – Oké ez volt az a pont ahol visszaköptem az italt Sasuke?.. Na bassza meg.. Szóval én csak ültem meg ittam a kis vodkanarancsom, és néztem ki a fejemből, mire egyik barátnőm tőlem három centiméterre fel nem kiáltott : SAKURAA! HOL VAGY?

  • Itt…

  • Leszednéd őket? – Én?..

  • Há minek nézel te engem? A kiskutyádnak? Szedje le rólad a ribancokat az anyám kínja.. – Az összes elkezdett visítozni, hogy a drága Sasuke védje meg őket..

  • Kössz, csak még hangosabbak lettek. Fizetem hat köröd, ha eltünteted őket. – Hoppá..

  • Na idefigyelni ribancok száltok le a pasimról de kurva gyorsan? – Karoltam Sasukébe és húztam egy székre majd az ölébe ültem, erre eltűntek.. Én meg kipattanok az öléből.. Hat körért bármit – Szóval hat kör..

  • Plusz az előző mind. Mondd mit kérsz. - és már hívom is a pultost.

  • Hmmm.. akkor lógsz nekem egy üveg vodkával és egy üveg vörösborral lehetőleg a legjobb évjáratot.

  • Máris.. - Hozta a vodkát meg egy üveg olasz bort hoppá eltalálta az ízlésem, de gondolom az a legdrágább is a nem baj.. Megvan otthonra a pia adagom. Ezzel elteszem a két üveget a kabátom belső felébe

  • Akkor egy kör letudva.

  • Le le de majd még fogok kérni ne félj..

  • Ugyan, ki fél? Ez itt olcsó pia.

  • Az sosem baj

  • Ki mondta hogy gond?

  • Nem én na de, hogy-hogy ilyen kezes lettél ha?

  • Egy kis segítségért bármit, a tapadós csajokat pedig ki nem állhatom.

  • Áh már értem de kis válogatós vagy

  • Annyira nem, de ezek most nagyon tapadósak voltak, egy órája próbáltam tőlük megszabadulni.

  • Gratulálok úgy látszik felszedésben jó vagy de lerázásban pocsék

  • Abban is jó vagyok 30-at már elzavartam, de ezek a legtapadósabbak, én meg fárad voltam.

  • Még mindig nem aludtál?

  • NEM!

  • Oké, oké nyugi, nem kell felüvölteni a helyet..

  • Bocs de ez az álom rossz pontom. – Csak néztem rá bután..

  • Lényegtelen... - legyintett, majd hívta a pincért. - Valami erős koktél? Valami keverék kell most nekem

  • Nem lényegtelen mi van?

  • Múlthét péntek este óta ugyan az az álom minden este, már elsőre is ki idegelt, nem hogy mostanra

  • És mi azaz álom?

  • már mondtam, inkább megkíméllek tőle

  • Mondjad lehet ha elmondod valakinek egyszerűbb lessz én meg hiába utállak ez a hobbim, meghallgatni és segíteni másokat

  • Hidd el ha az alvajárásom zavart, akkor erre kitéped az összes hajad

  • ...Ne a kifogásokat keresd hanem mond!

  • Majd esetleg máshol, itt túl sokan hallanák..

  • Ha csak az a baj felőlem mehetünk máshova is..

  • De az azt jelenti hogy máskor kell bepótolni a maradék köröket.

  • És úgysem az én pénzem

  • Jól van te tudod, akkor hova mennyünk?

  • Nekem mind egy ahova gondolod.. – Szobára úgysem visz mert utál mondjuk ez kölcsönös de akkor is ha valamit eddig megtudtam róla azaz, hogy nincs neki igazán senkije..

  • Hát vagy valameikőnkhöz, bár az félreérthető és meglepő, vagy keresünk más helyet, de azzal s ez a helyzet, nincs igazán jó választás, hacsak nem tudsz egy helyet, ahol biztos nincs senki sem

  • A mi házunk most üres mert anyám dolgozik. – és onnan expressz kitudom dobni ha van valami.

  • Akkor oda megyünk kizárásos alapon.

  • Hát gyere.. – Ezzel elvezettem odáig a szobámban szépen letettem az üvegeket és leültem a egyik fotelra

  • Így legalább kidobhatsz ha kell

  • Szóval ha már eddig eljöttél akkor kezdheted.. – Most kíváncsi vagyok mi boríthat ki ennyire egy ekkora állatot?

  • Na az egész azzal indult, hogy egy ismeretlen helységben ülök, és te is bent vagy, beszélgetünk egy keveset, majd a sarokba mész. egy rövidebb hallgatás után ismét beszélgetni kezdtünk,majd... – Sarok? átvágás na majd mindjárt sarokba szorítom én..

  • Állj meg egy pillanatra én? Megértem miért volt az álom előtt a rém jelző ha veled álmodnék az nekem is rémes lenne.. Na de mit akartál mondani?

  • lassan kezdtünk unatkozni, én valamiért felkeltem, de a végén valahogy nem oda jutottam, ahova indultam, hanem előtted álltam.........

  • Aha ez egy cseppnyit hasonlít arra ami a faternál történt.. - Mondom mintha csak elmélkednék

  • Aha ez egy cseppnyit hasonlít arra ami a faternál történt.. - Mondom mintha csak elmélkednék

  • Igen ez is zavart akkor, na de: kicsivel később arra lettem figyelmes hogy csókolózunk, majd lassan az ágy felé mentünk, majd a többit már nem kell szerintem elmondanom............ – Uhh az szép lehetett..

  • Magyarul nem bírod elfogadni, hogy van egy csaj aki nem akar veled lefeküdni igen ezt eddig is tudtam rólad egyéb?

  • Az lehet, hogy nem akarsz lefeküdni velem, és szerintem nem nagy titok, hogy nekem sem vagy az esetem de viszont ott van a büszkeség ami pedig azt akarja, hogy megtörj. Igazam van? – Igazam van úgy ismerem az ilyen pasikat mint a tenyerem..

  • Megtörni egy olyan embert, akit teljesen felesleges?

  • Ezt a kérdést ne nekem tedd fel..

  • Azt hittem felfogtad a nevetségességét az állításodnak.

  • Jaj kérlek máskülönben miért lennél ennyire kialvatlan valami ott benned megakar dönteni én csak elmondtam mi

  • Kialvatlan vagyok, mivel nem akarom látni ezt az álmot, és ezért csak mikor muszály akkor alszom egy keveset

  • Olcsó kifogás.

  • Szerinted olcsó kifogás, szerintem néhány tény felhozatala.

  • És a lényeg ugyan az

  • Ha annyira meg akarnálak törni, akkor komolyabban foglalkoztam volna vele, miközben alva járok.

  • Nem konkrétan te csak egy részed ami most álmokkal gyötör. A kettő nem ugyan az

  • Ezek a feltételezések eléggé zavarnak.

  • Ahogy akarod, én szóltam az én lelkemen nem szárad

  • Nincs ami a lelkeden száradjon.

  • Hm

  • Mivel rólam van szó van, de ha annyira nem hiszel nekem tesztelj le valahogy – Dehogy tesztelem nem vagyok utcai kurva..

  • Azt várd meg.

  • Ha tesztelni akarsz akkor ki fogom várni. – Állt fel.

  • Talán 200 év múlva átgondolom

Rendben. Akkor most szi........ – Ezzel majdnem nekidőlt az ágysaroknak de még idejében elhúztam onnan, úgyhogy most fekszik a földön de jó.. Visszaülök a fotelbe és próbáltam kitalálni, hogy most felébresszem vagy ne de hirtelen feltápászkodott és elém jött aztán az ágyamra ugrott.. .. hát na.. Aztán egy bő 15 p múlva megint elém jött, lefogta a két karom, és mát r éppen leütöttem volna mikor hirtelen rám nézett, olyan szemekkel mintha most akarták volna megölni, aztán elengedett és vissza ült a földre aztán hanyatt vágta magát.. Szerencsétlen.. Én kimentem aztán mikor visszamentem mert eszembe jutott, hogy ottfelejtettem a mobilom sehol sem láttam ám ahogy becsuktam az ajtót hirtelen hátulról lefogtak, ahogy hátra fordítom a fejem érzem,hogy megint a számba erőszakolja a nyelvét.. Húh most kiütöm.. de nem bírom kiszabadítani a kezeim… De minnél jobban próbáltam szabadulni csak annál vadabbul csókolt úgyhogy akkor fordítsunk visszacsókoltam, és felé fordulva megpróbáltam átkarolni a nyakát.. Csak váljon be.. De nem.. Magához szorít majd az ölébe vesz.. Nah jó levegőt. Most, hogy nincs lefogva a kezem megsimítom a nyakát és megszorítom… Újra csókolni kezd, miközben elkezdem megfojtani.. Nah jó elég, a körmöm-mélyesztettem a bőrébe mire felpattantak a szemei. Én meg csak néztem ahogy próbál magyarázatot találni a saját cselekedetére.. de ez is csak egy pillanat volt.

  • Mi a... – Ezzel letesz - Még jó hogy nem tartott egy percig....

  • Nem mi? – Vágom pofon.

  • Ugyan ha tartott volna addig akkor vagy a ruhád alatt lett volna a kezem, vagy már nem lett volna rajtad felső mivel egy perc után elkezdem lassan vetkőztetni a másikat ösztönösen. – teszi arcára a kezét..

  • Chh

  • Nincs az az isten hogy ne kezdjek el valamit, ami ilyenkor ösztönösen jön, még ha halálos beteg vagyok sem. – Teszi zsebre a kezét na ez mire készül?

  • Nagyon remélem, hogy az vagy

  • Nem kell remélned, na de ha kiadtad a dühöd akkor megyek.

  • Eddig sem álltam az utadba

  • Akkor viszlát, és... – Hmm úgy hallom.. Nyitják a vitrint? Áh hát akkor arra küldjük Sasukét..

  • Csá – Ezzel kitessékeltem az ajtón, és pár pillanattal később már hallok egy lövést tompítós de még így is van hangja.. Előszedem az én fegyveremet egy tőr, mert van apám.. Halottam valami mormogást beszéd, aztán egy újabb lövés és ahogy elpattan a lámpa.. Ez még sokba fog kerülni. Szóval, hogy jobban ne amortizálják le a házat lementem. Sötét, szóval hallom, ahogy birkóznak a hangok alapján velem szemben vannak a vitrinnél, szóval elsettenkedek odáig, és felkiáltok

  • Tünés Sasuke! - Ezzel Sasuke leugrott a gyerekről, én pedig a mellkasába döftem a tőrt, és hátraugrottam felkapcsolni a másik villanyt. Príma a gyerek próbálja kihízni magából a kést de az nem olyan egyszerű…

  • Bocsi de most vesztettél. - ekkor mind a két pisztolyt felé tartottam.

  • Ugye minden egyben van mert ha nem mindkettőtöket kiherélem..

  • az égőt megoldom, semmi másnak nem esett baja, éppen ezért mem K.O. még

  • Én is úgy gondoltam, - Ezzel odamentem a pasihoz, és letéptem róla a maszkot - Na te buzi, megöljelek most vagy inkábba sitten rohadnál?

  • Inkább ölj meg

  • Nem a sittem legalább megtanítják, hogyan kell tisztelni az erősebbet.. - Ezzel hívtam a rendőröket, meg egy mentőt.. És rábíztam Sasukére a probléma elintézését, míg én csináltam magamnak egy teát, hogy megnyugodjak....

  • Van egy csipeszed, és egy kis ködszered? – Áhh úgy tűnik sikerült kicserélni az égőt..

  • Alsó fiókban. - Mutatok a fiókok felé.. - Teát?

  • Kösz, és ha kérdezed igen jól esne a tea. – Elővette a ködszert, kiszedte a lábszárából a golyót, és bekötözte.. Úgy tűnik ez neki már rutin

  • Istenem, hogy mindig velem történnek ilyenek.. - Teszek elé, egy jó nagy bögre teát.

  • Te beszélsz?

  • Nem a te házad akarták kirámolni. Az egy másik dolog, hogy meg kéne köszönnöm, hogy segítettél, de valahogy nem megy.. - Hallom meg a szirénákat, hát na, jött a mentő. Meg a rendőr is.

  • Felesleges lenne megköszönnöd, mondhatni elkezdtem visszafizetni azt amit eddig túléltél.

  • Na látod, - Fel álltam, és a bejárati ajtóhoz mentem ahol becsődültek a sünök.. Aztán kiakartak hallgatni de rámutattam Sasukére, hogy majd ő elmondja..

  • Akkor hát és csak mondta, mondta, mondta meg mondta.. Jólvan.. Aztán egy bő negyven perc múlva már takaríthattam fel mindent..

  • Mész vagy maradsz? – Néztem Sasukére aki csak ült..

  • Mennék, csak hát azt most nem olyan könnyű.... - mondtam kedvetlenül. eléggé fáj a lábam nem átlagos töltény lehetett.

  • Akkor légy a vendégem de csak mert segítettél. - Hmm ahogy elnézem alig múlt fél egy..

  • Remélem megfontoltad.

  • Vendégszoba, és rád zárom az ajtót, egyszerűen hangzik nem?

  • Reméljük az lesz.

  • Az, hogy alszol vagy sem az nem az én dolgom

  • Az igaz..

  • Felmész balról az utolsó ajtó a fürdő meg jobbra az első.

  • Rendben, akkor most megyek is zuhanyozom egyet.

  • Ok – Ezzel felmegy aztán egy jó fél óra után leeszi a rosszseb

  • Most már mehetsz. – Ül le jó messze

  • Te csak ne küldözgessél a saját házamban

  • Nem mondtam hogy kötelezõ menned.

  • Én is így gondoltam

  • Na és hol van a kulcs?

  • Minden szobában van egy éjjeli szekrény annak a fiókjában

  • Gondolom kívülről akarsz bezárni.

  • Jah

  • Akkor ideje lenne bezárni.

  • Akkor gyere - Tápászkodom fel, és felfele veszem irányom. Ahogy felértünk kiszedtem a kulcsot aztán bezártam ez elintézve. Aztán lementem még tévézni, de egy idő után adásszünet jött szóval felmentem, és egy ideig az ablakomba ülve olvasgattam egy könyvet, aztán lefeküdtem aludni.. Már majdnem el is alszom, mikor hallom, hogy reccsen a padló.. Már megint ki? Ahogy lopva körbe nézek látom, hogy erre jön, szóval egy nagy üvöltéssel egyetemben:

  • TÜNÉS! – Felültem, és felkapcsoltam a villanyt.. - Sasuke? – Úgy tűnik megint alszik.. Ez már beteges nem? Egyre közelebb jön, de mielőtt még kiugorhatnék az ágyból ő befekszik mellém.. Mi a? Átkarolja a derekam, és magához szorít.. Remélem most nem fog rám mozdulni őő ennél jobban mert amilyen fáradt vagyok még meg is ölöm.. Egy jó perc múlva aztán megint elaludtam volna még így is, de kezével megemeli a fejem, és egy csókot akarna adni, ha el nem fordítanám, úgyhogy immár háttal fekszek neki. De újra átkarol, jaj kopj már le rólam. Szóval ahogy tudtam elaludtam. Másnap reggel, már senki nincs mellettem, még jó, így kipihenten lefejeztem volna.. Aztán lemegyek valami reggeli után nézni, és a konyhaasztalon mit találok? Egy papirost.. Ezzel az üzenettel:

    Sajnálom, hogy az este folyamán valahogy átmentem hozzád, remélem nem zavartalak. Köszönöm, hogy itt maradgattam, és köszönöm, a elmúlt hét első álom mentes estéjét, és még egyszer sajnálom, hogy oda mentem.

  • Chh sajnálhatod is. Fel menetem kinyitottam a vendégszobát, aztán felvettem valami normális ruhát és újra lemenve észrevettem, hogy a papírt az asztalon hagytam szóval összetéptem, és eldobtam majd elmentem sétálni. Ahogy hazaértem már muterom is otthon várt, és kissé ki volt akadva..

  • Nekem miért a szomszédoktól kell megtudnom mi történt he? Mikor nem találtalak itthon azt hittem téged is elvittek a mentősök! Hol voltál? És miért nem szóltál? – Na látom a fogalmazási készségét is elvesztette..

  • Mert nem akartam, hogy mindent hátrahagyva hazarohanj, van munkád és nem szeretném, ha elvesztenéd. A másik meg elvoltam sétálni, és a harmadik nyugalom leszúrtam a gyereket.

  • És ki volt az a fiú akit láttak elmenni innen?

  • Egy haverom áthívtam mert unatkoztam.. – Aztán mikor már sikerült megnyugtatnom mutert konstatáltam, hogy szombat van. Szóval ettem tévéztem éltem a kis otthoni életem, aztán elmentem a faterhoz csak egy kis látogatásra.. Persze nem volt otthon tehát azt csináltam amit akartam.. Katattam az irodájában egy kicsit azért mégis érdekel mi a halállal szokott foglalkozni.. Aztán abban a kényelmes bőrszékében is elidőztem… És a gépén is elvoltam.. Végül is itt is tiszta jó lenne élni.. De akkor biztos valami egyetemet kéne végeznem, és át kéne vennem a fater helyét, azt meg nem akarom. Ekkor viszont nyílt az ajtó, és a fater lépett be rajta..

  • Áhh Sakura..

  • Neked is szia.. Jöttem megnézni mi újság veled, de nem voltál itthon..

  • Igen? Már kezdtem azt hinni, hogy a hátad közepére sem kívánsz..

  • Mint ahogy egyetlen pasit se ezen a földön. Viszont mégiscsak van valamennyi közöm hozzád, szóval néha le kell néznem nem?

  • .. Halottam betörtek hozzátok?

  • Utálom ezt a falut.. A hírek fénysebességgel terjednek.. De amúgy igen leszúrtam a pasit mert?

  • Oh értem tehát már aggódnom sem igazán szabad mi?

  • Szabadni szabad, de felesleges.

  • Értem.. – Nos még beszélgettünk nagyrészt anyámról, aztán elmenve elkezdtem járni a várost… Már éppen egy eldugottabb helyen jártam mikor meg halottam valamit vad fenyegetőzés, és morajlás valahol bunyó lesz gyorsan megkeresem a helyet de mire odaérek már megy a meccs.. Ahogy sorra nézem az ellenfeleket jé ez Sasuke.. Szépen lever mindenkit majd intéz egy pár szót az egyik résztvevő felé aztán az odanyújt neki egy köteg pénzt..

  • Máskor ne hívjatok ki, csak azért mert elvertem egy bunyóban a haverotok – Ezt már halottam… De nem érdekelt elfordulta, és készültem elmenni

  • Mi az a műsor után mész is? Most letudhatnánk az 5 kör piát amivel még tartozom

  • Úgysem hagynál békén vele igaz?

  • Felőlem akkor iszod el, mikor csak akarod, csak néha rákérdezek, hogy most akarod e

  • Oké nem

  • Te tudod, viszont most egy kicsit állj meg ott. – Elmegy mellettem és leszerel egy pisztolyos csávót..- Csak nem a betörő haverja.

  • Chh ezek a mocskok sose hagynak békén?

  • Lehet, de legalább van aki leszedi őket, nem?

  • Nem fogok megbocsájtani

  • Nem kell. – Ezzel a falhoz csapta és ezzel kiütötte a srácot. - Kár hogy a némák nem beszélnek...

  • Kár.

  • Ha nem kell pia vagy testőr még, akkor én megyek, úgy is te is azt tervezted....

  • Csá – Ezzel elkezdtem menni..

  • Csá – megy neki egy másik fickónak.. Nos mentem tovább közben elméleteket szőve arról, hogy most mi legyen a célom.. Hiszen a hosszú távú már megvan de rövidtávra semmi… Talán tényleg mókás volt mikor öltük egymást Sasukéval hmm..na mind egy.. Még járkálok egy párszor körbemegyek a városon, tisztára lejárom a lábaim szóval egy parkban leülök egy padra, és pihenek.. Már tiszta sötét van.. Na mind egy..

  • Látom megint összefutunk.

  • Az ember azt hihetné, hogy követsz

  • Pedig azóta 6-szor bunyóztam már

  • Nem kérdeztem – Hmm áh mindjárt még egy bunyónak leszek szemtanúja király..

  • Nem kérdeztem

  • Attól még elmondhatom. A reflexeim már teljesen – Nincs igazam rám esik az anyja kínját.. Szóval felkelek, és nekimegyek annak, aki az előbb leütötte Sasukét..

  • Rossz emberrel húztál ujjat öcsi – Ezzel felém nyúló karját megfogtam és kicsavarva azt leterítettem a földre aztán ezt kihasználva a fejbe rúgtam amitől elájult. Majd Sasukéhoz mentem aki m ég mindig húzta a lóbőrt..

  • ÉBRESZTŐ CSIPKE JÓZSIKA! – Fel ül, és magához húz ez már megint nem ugyan az a Sasuke.. Éppen próbál megcsókolni, mire én megfogom a karját lehámozom magamról, és felállva úgy fejbe küldöm, hogy arról koldul.

  • Mi a... – Mondja.. Szerintem azt sem tudja kinek..

  • Na végre azt hittem te is bevágod a százéves szunyát buzikám.. – Ha már csipke az Rózsika volt én meg Józsikát mondtam…

  • Nem lehetett volna másképpen felkelteni.

  • Hát kurvára NEM!

  • Gondolom még élvezted is.

  • Az, hogy én mit élvezek meg mit nem az - az én dolgom, de most, ha megbocsájtasz engem keresnek hazafele

  • Mégis ki? – Kezdi el leszedni a lábáról a kötést..

  • Nem teljesen tök mindegy az neked?

  • Végül is. – Kezdi el bekötözni a fejét..

  • Na látod.. – Erre elkezd felkelni de majdnem vissza is zuhan..

  • Hívjam a mentőt?

  • Felesleges.. – Akar menni de majdnem elesik, aztán mégse aztán mégis majdnem.. de megint mégse… - Sokáig fog tartani..

  • Mi is?

  • Hát haza jutni mi más?

  • Vess magadra..

  • Én inkább rád vetek, végül is miattad fejeltem le a padnak a lábát.

  • Jaj mert belehaltál mi? Szépen császkerálj haza mert én aztán nem segítek.

  • Tudod ki kérne a segítségedből.. – De azt hiszem tényleg nagyot rúgtam mivel elkezdett imbolyogni aztán 8-10 lépés után lefejelt egy fát… Az úgy baráti.. Ezzel elvettem a telefonját, és írtam egy üzenetet Itachinak, hogy jó buli van jöjjön, én persze addigra simán eltűntem, hazafele.. a zuhogó esőben.. Talán nem kellett volna otthagynom.. De talán Itachi már eltolta a képét odáig.. Aztán másnap.. Nos másnap az egy igen csak másnap volt.. Bűntudat mentesen felkeltem és elindultam iskolába. Ahol valamiért mindenki idegelt.. Akarat akaratlanul is.. Egészen odáig míg az udvaron el nem fajultak a dolgok, nagyon szépen beszóltam az egyik szivatómnak aki jutalmam képpen behúzott nekem egyet.. vagyis csak húzott volna, de valaki megfogta a karját, és a háta mögé csavarva azt megperdítette és mint a kámfor eltűnt... Én meg csak néztem mint a bárány az új kapura.. Sasuke? Aztán megfordultam, és elkezdtem befelé menni, egész a terembe ahol leülve a helyemre vártam az órát.. Hmm azt hiszem rosszul vagyok.. Aztán eltelt a nap, és szégyen szemre felkellett hívnom a fatert, hogy küldjön értem valakit mert én így nem tudok hazamenni.. Persze azonnal dokihoz akartak vinni, de egy fél óra veszekedés után csak-csak hazatalált a sofőr.. Ahol muterom már várt, egy magas nagyon orvosnak tűnő hapsival. Na de jó.. Kiszálltam az meg kivizsgált, közben folyton kötözködött velem az is.. Meg persze anyámtól, is kaptam az égi megáldást, hogy milyen hülye gyereke van.. Hát köszönöm.. Erre megkaptam, hogy egy hétig most biztos nem mehetek suliba.. MIVAN? Hiába próbáltam meggyőzni a dokit, hogy én meghalok, ha föl sem kelhetek az ágyból valahogy mindig lekussoltatott.. Szóval most itthon kell lopnom a napot?.. Inkább fateréknál mert muter mindent túlreagál.. Szóval átcuccoltam hozzá, egy hétre.. Szolgák tömkelege egy kis kényeztetés kijár ha már így megvert a sors nem?... Nos fater is megadta az égi áldást aztán békén hagyott mindenki, úgy egész héten.. Vagyis nem is egész héten.. Szóval egyik nap olyan szépet álmodtam miközben nagyban húztam a lóbőrt.. Még éppen álomvilág vizein hajóztam.. szó szerint mikor is kalózok támadtak meg minket, és.. És felkeltem.. Nem kéne annyi one piece – t néznem.. És már nyújtóztam is mikor vizuálom, hogy valaki más is van a szobámba nem csak én.. És mint az őrült sikítani kezdek…

  • Halkabban! Nem tehetek arról hogy itt vagyok, a 30 verzióból nem tudtam kivenni mi a halálnak zártak be ide, és még az ablakon sem szökhetek ki, mivel figyelnek.

  • Halkabban mit halkabban? Egy buzi fertőzi a levegőm, és még halkuljak én? Na nagyon gyorsan dobd ki magad az ablakon, mert én foglak kibaszni!

  • Egyrészt én fertőzöm a levegőt? Tudtommal te vagy beteg, másrészt kimenni? Szívesen, de a fél város kint van, hogy bent tartson. Harmadrészt, megköszönném.

  • Tényleg? Akkor kezdj hálálkodni! - Ezzel felugrottam megragadtam a haját, és az ablak felé kezdtem húzni.. - Az se érdekel ha tényleg kiűzetnek Amerikába de DÖGÖLJ MEG! - ezzel kicsaptam az ablakot, és beleverem a fejét a mellette lévő falba.. Azt hiszem megtette a hatását a hétnyi fekvés..

  • Ezzel aztán messzire kerültem a szobából. - keltem fel, az orrom nem tört be, agyrázkódás most nincs, oké.

  • Jah igen most, hogy mondod.. - Ezzel felállítottam, és mosolyogva meglöktem az ablak fele. - Ha most kiugrasz azt hiszik én voltam csá - csá..

  • SASUKE, HÚZZ VISSZA DE MOST AZONNAL! – Hallom Fugaku, Mikoto, Itachi és anyám hangját… Oppá szép kis összeesküvés.. De abba nekem is lesz egy kis beleszólásom..

  • És ahogy látom Ita hozott magával meggyőző kilencmilist, apámnál, meg alap hogy van.

  • Muter hát még te is? – Botránkozom meg, és elkezdem törni a fejem.. – Te jutottál valamire? Azon kívül, hogy most lehurrogsz, hogy akkor már nem lennél itt?

  • Nem olyan nehéz kitalálni szerintem... de hogy felkeltél, így pihenhetek. – Ezzel lefeküdt a földre és aludni kezdett, én meg nos még jó, hogy farmerba meg pólóban aludtam kiültem az ablakba és olvastam azt a könyvet amit eddig is. Persze az odalent nekem pofázó csőcselékkel nem foglalkoztam..

  • Na végre nem ütéssel keltettem, mikor itt vagy. Még itt vannak?? – Mondja már jó kora este..

  • Na végre nem próbáltál meg rám mászni.. - Ezzel a fejéhez csaptam a könyvet..

  • Akar a halál rád mászni. Inkább gyere be. – Ezzel beránt a szobába..

  • Veszed le rólam a koszos mancsaid te buzi? – Már megint buzi? Ez lesz az új beceneve!

  • Mivel tudod mennyire a csajokkal szoktam lenni, így nem akadok fent a beszólásodon, de jobb, ha nem kifelé löklek, kicsivel kevesebbel úszom meg.

  • Felmászok, vízbe fojtalak, és a testedet kikötöm a házatokra elrettentés képpen buzikám – Erre megszorítja a kezem..

  • Lehetek akármilyen elnéző veled, ez után a beszólás után, de ha nagyon mondogatod, még megpróbálom bebizonyítani az ellenkezőjét, és mivel rólad van szó, azt egyikünk sem akarja.

  • Bebizonyítani? Úgy ki váglak innen arról koldulsz kis buzi.. Jah és amúgy ne szorongasd a kezem, nem vagyok az anyád, hogy ragaszkodj hozzám.

  • Figyelmeztesselek megint esetleg? Ha nő számba vett személyről lenne szó, már rég az ágyban lenne, de sajnos csak te vagy itt.

  • Ohh igen? Hát benned sem látok egy buzi nyúlnál többet de tusos nem vagyok 6 éves, hogy tapsira bukjak..

  • Akkor egy új szintje jön a figyelmeztetésnek. – Fogta le mindkét kezem, és nyomott a falnak, de úgy, hogy se rúgni se fejelni ne tudjam..

  • És őszintén megerőszakolnál egy védtelen lányt? Te nem buzi te egy pszichopata szarházi vagy.. - Mondom unott fejjel..

  • Először is, ha leállsz ezzel akkor elengedlek, másrészt mire odajutunk addigra nem erőszak.

  • Jaj múltkor is megpróbálkoztál vele akkor se jött össze.. Mivel engem buzik nem tudnak felizgatni..

  • Azt nem ilyen céllal csináltam, csak kissé húztalak. Most viszont teljesen más a helyzet. És ahogy gondolom jó kezekben nem voltál még, mikor komolyan is vették.

  • Chh megszólalt a gödörből a lyuk.. Hát elárulom előbb feküdnék le az utolsó csövessel, minthogy .. veled - Mondtam mindennél megvetőbben, végigmérve..

  • Tudod ezzel én is így vagyok, nekem nő kell az ágyba nem te. - hidd el, te egy senki vagy, még egy egy éjszakás kalandot sem érdemelsz meg

  • Örülök, hogy hasonló véleményen vagyunk szóval most már igazán elengedhetnél..

  • Bocs de a büntetés még nem járt le.

  • Mit csinálsz? Én mennyiszer adhattam volna "büntetést" mikor tudtodon kívül rám másztál he? Aztán mégis mindig megúsztad egy veréssel, hogy rohadnál ketté..

  • Hát te kegyes vagy, ami az egyik enyhítő körülmény, ezért nem vagyunk ennél közelebb egymáshoz.

  • Rendben, de többet nem akarom hallani ezt a beszólást, különben a következő lépéstől folytatjuk.

  • Chh..

  • Látom nem tetszik hogy elvesztetted a kis játékodat.

  • Nagyon szeretnéd azt hinni mi? - Ezzel megfogtam, és kidobtam az ablakon, majd mindenki füle hallatára utána üvöltöttem - Jah és ROHADJ MEG TE BUZI! - Ezzel bevágtam az ablakom de annyira, hogy majdnem betörtek az üvegek..