-Hé nagyfiú az ágy ezen oldala az enyém az meg a tied!-Mondtam parancsolóan mire ő fölém emelkedett és újra farkas szemeztünk egymással ezúttal viszont ő törte meg a kis játékunkat és az oldal ráeső részére húzódottén pedig a magaméra...így aludtam volna de nem voltam fáradt így inkább megvártam míg elalszik és szanálni kezdtem a szobájában mindenféle régi képeket nézegettem és keresés közben véletlenül megtaláltam a naplóját...Kinyitom és olvasni kezdek:
Te meg mit csinálsz?- Hallom az ágyról az álmos mégis szigorú kérdést..
Ömm semmit!- Mentek amilyen gyorsan csak tudok, majd bevágom a könyvet és a fiókot amiben találtam..
Most már gyere aludni!- Mondta szigorát fenntartva
Igenis apuci megyek már! - vágtam szigorú katonai fejet és beszálltam az ágyba, és hamar elnyomott az álom és az álmok sem kerültek el visszaálmodtam a kis családi házat, az éveket, amiket benne töltöttem az én Narancssárga kis szobám hosszúkás alakját és a fülsüketítő zenét, ami mindig is azt jelezte, hogy végre otthon vagyok. Szerettem otthon lenni imádtam azt, hogy akár becsukott szemmel is végig futhattam a házon és semmibe sem ütköztem bele minden zugát ismertem, viszont ha megjelent az a hárpia... Az összeszug, amit addig szerettem egyszerre eltűnt csak a szobám maradt, bezárva éreztem magam ezért elkezdtem önmagamba fordulni… mindig is olyan ember voltam, aki utálta a bezártságot viszont szeret egy városon belül mozogni, mert amit nem ismerek, azt nem is szeretem.. furcsa? Mindig is ezt mondták rám furcsa kis rondaság... de egy idő után már teljesen megszoktam ezeket ,nem zavart, hazaértem távolvoltam az ismert szürke forgatagból és egy szebb világ a gép tárult elém ahol sorozatokat csinálhattam történeteket írhattam, amikben kiéltem a dühöm és az elégedetlenségem..nekem ez volt az életem, amíg meg nem ismertem Sasukét..Ő megtanított arra,h az emberek nem mindig faragatlan tuskók akik csak kritizálni tudnak,ha nem nézel ki pontosan ugyan úgy mint ő..
És felébredtem minden gondolatom, ami az álmomat eddig végigkísérte vízhangzott a fejemben. Mikor teljesen feleszméltem egy kis cetlit találtam az asztalon, odamentem és elolvastam:
Szép jó reggelt, szeretném, ha felöltöznél és lemennél a társalgóba vár ott egy kis meglepi jah és ne ijedj meg senki sincs a házban szóval nyugodtan mehetsz felfedező útra!
By: Sasuke
Király - Gondoltam magamban majd felvettem egy hosszú fekete egybe ruhát két karmelegítőt, amik pont passzoltak egymáshoz majd felfedező körútra indultam benéztem minden hova még a fürdőbe is pedig azt már láttam aztán lementem a társalgóba és mi fogadott? Egy szép fekete egybe részes ruci csak a pántján piros csipke foglalt helyet... PIROS CSIPKE? Utálom, a pirosat szóval nem fogom felvenni amíg nem vághatom ki a ruhából..pedig olyan szép éjfeketeszíjakkal van díszítve nem is értem hogy jön oda az a csipke..elrontja az egész ruhát..még ha fekete lenne az is akkor sem maradhatna rajta! De nem baj a ruhát otthagyva tovább mentem az én kis felfedező utam további állomásaira, amelyekben szerepelt a konyha, Mikoto-néni varró szobája és még sok más..egy óra alatt szépen tüzetesen körbejártam a házat .Teljesen el voltam ámulva az összes szín, ami a falakról tükröződik sötét mégis olyan világos az egész ház, ez,hogy lehet...hmmm- Jártattam az agyam az aulában mikor egyszer csak meghallottam egy kutya esze vesztett vonyítását,lefutottam a kertbe,tényleg ez az a része a birtoknak amiről még sose esett szó se MSN-en sem a mai kis üzeneten,nem baj most legalább azt is megnézhetem. Kimentem a kertbe,és egy kutyával szemben találtam magam ..
- Szia, kiskutyus! Mi a baj? –persze választ nem kaptam, hiszen az állatok nem tudnak beszélni… pedig jó lenne… A kutya megfordult és menni lassan menni kezdett mintha azt akarta volna,h kövessem….
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
egyszer csak meghallottam egy kutya esze vesztett vonyítását,lefutottam a kertbe,tényleg ez az a része a birtoknak amiről még sose esett szó se MSN-en sem a mai kis üzeneten,nem baj most legalább azt is megnézhetem. Kimentem a kertbe,és egy kutyával szemben találtam magam ..
- Szia, kiskutyus! Mi a baj? –persze választ nem kaptam, hiszen az állatok nem tudnak beszélni… pedig jó lenne… A kutya megfordult és menni lassan menni kezdett mintha azt akarta volna,h kövessem….
A kutya csak ment,meg sem várt csak néha mikor utána kiáltottam…Akkor megállt egy pillanatra hátranézett könyörgő barna szemeivel, aminek nem tudtam ellenállni..ezután a nagytestű éjfekete állat újra futásnak eredt. Én meg utána nem is figyeltem a látványt, ami a szeme elé tárulhatott volna csak néha egy-egy nagyobb szobornál zökkentem ki a futásra koncentrálásból… és akkor is egy kérdés nyilallt a fejembe: Hol a kert vége? Ám ekkor megláttam egy hatalmas fakerítést utamba állni, majdnem beleütköztem, de szerencsémre egy díjnyertes vetődéssel hárítottam. Néha elképedek milyen gyorsak a reflexeim, de ennyit rólam a földről feltápászkodva észreveszek egy nagy barna kutyust, aki éppen a mancsát nyalogatja, a másik kutya pedig körülötte járkál, mintha védeni akarná. Lassított felvételként felkelek a földről és a két kutya felé veszem irányom mikor elérem az 1 méter távolságot a fekete rám mordul.
- Ne morogj ha már idáig elrángattál! –Mondom parancsoló szemekkel amitől szegény megijed és leül,odamegyek a másik kutyushoz és amilyen gyorsan csak tudom elrántom a mancsát,h ne tudjon elfutni. Ahogy gondoltam egy szép nagy szálka.. Gondosan megfogom,h biztosan és gyorsan eltudjam távolítani a zavaró tényezőt majd egy gyors rántással kikapom az állat mancsából.
Amitől ő felvonyít, majd elrántja a mancsát, de amit rááll már sejti, h nem akartam neki rosszat... Odamegy a másik kutyához és kergetőzni kezdtek... Semmi hála?? Na, nem baj legalább kihoztak a kertbe… Visszaindultam, végre rendesen láttam mindent, pár kövesített ösvény volt szerte az udvarban szép zöld gondozott fű és telis tele virágokkal… Teljesen olyan, mint egy színvonalas angol filmben néhol szobrok és mintára nyesett bokrok álltak.
Nem is hittem, hogy ilyet a díszleten kívül is lehet csinálni…a mi kertünkben, az elszáradt füvön és a tömérdek gyümölcsfán kívül semmi nincs csak télen hó,nyáron meg sok baj de itt gondolom hivatásos kertészek felügyelik a rendet…hmm a gazdag élet sosem kívántam mégis itt vagyok, a sors fintora..mások egész életükben álmodoznak arról,h egyszer csak dúsgazdagok lesznek és semmire sem lesz gondjuk nekem pedig csak úgy az ölembe hullott a lehetőség… Most hálásnak kéne lennem?..Egy biztos nem hiszek a feljebb valóban de ha mégis létezik akkor most mások ódákat zengenének neki..de én nem fogok,mert én csakis abban hiszek,h az ember csakis önmaga formálja a sorsát!
A gondolataimba elmélyedve értem be a házba ahol bementem Fugaku dolgozó szobájába mivel ott volt egy hatalmas térkép Konohárol elterveztem merre fogok menni és már poroltam is le magam mikor megcsörrent az irodai telefon, úgy megijedtem tőle hirtelen azt sem tudtam merre meneküljek. De aztán pár másodperc után mikor felfogtam, hogy nincs, veszély csak egy telefon csörög felálltam és újra végignéztem a térképen, a csörgés nem zavart gondoltam hadd visítson, majd csak megunja…
A házból kimenet a fekete vaskapukon át megláttam egy kisebb társaságot beszélgetni - Hoppá nem szabad, hogy bárki meglásson- Futott ágy agyamon és már mentem volna vissza a házba mikor kintről hirtelen rám irányuló megjegyzést halottam... tudni illik misztikus képességem,hogy meghallom, ha rólam beszélnek..vagy csak üldözési mániám van? Ami nem lenne nagy meglepetés, hiszen ha netán egy üres utcán átgyalogolok, akkori érzem...mintha valaki hozzám akarna, érni vagy mintha megszólítana, esetleg simán csak kiráz a hideg…félelmetes, de már hozzászoktam. Ám visszatérve a tárgyhoz a vállam felül visszanéztem, meg akartam győződni, hogy ténylegesen szóltak-e vagy csak képzelődtem. A válaszon én is meglepődtem tényleg hozzám szóltak méghozzá egy kérdést tettek fel:
- Elnézést nem tudná megmondani merre, találjuk a vásárló negyedet?
Már a nyelvemen volt a csípős - Hagyjanak! - Válasz, de mi értelme lenne ártatlanokat leugatnom? Így hát jobb ötlet híján:
- Sajnálom, de nem! – Mondtam normál hangerővel és folytattam az utam az ajtó felé. Minden zavaró tényező nélkül értem be a házba..Ez így nem lesz jó ha továbbra sem mehetek emberek közé akkor előjön majd a beszédhibám és újra kezdek majd becsavarodni..Pedig olyan jól indult…Ám ami nekem szépnek ígérkezik az mindig csak balul sülhetett el ezt már megtanultam eddigi életem során
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Semmivel sem törődve a szobám felé vettem az irányt ilyen helyzetekben mindig csak aludni akartam, most végre ténylegesen meg is tudtam tenni senki nem szólt bele mit csinálok, és mit nem ez tetszik régen anyám… Áááhh el kell szakadnom a múlttól! Az a múlt én a jelenben vagyok, azzal kell törődnöm...persze prédikálni könnyebb, mint cselekedni főleg,hogy a múltamhoz egy erős szál köt…Sajnos erősebb, mint a jelenhez,és akárhogy akarom, ezt a szálat sosem leszek képes elvágni…
Önsajnálatom társaságában jutottam fel az emeletre és ezzel együtt a szobámba levetettem magam az ágyra és néztem a plafont nem gondoltam semmire csak bámultam a mennyezetet, és egyszer csak bealudtam.
Kopogásra ébredtem… Az eső kér bejöveteli engedélyt. Felültem az ágyon viszont gyorsan vissza is dobtam magam mivel a hirtelen mozdulattól megszédültem, vajon van itthon valaki? ... Mennyit aludtam? Mennyi az idő?- És ehhez hasonló kérdések cikáztak a fejemben. Majd mikor erőt vettem magamon felálltam és rendbetettem magam kimentem a folyosóra és lementem a hallba szétnézve egy teremtett lélekkel sem találkoztam így örömmel vettem tudomásul,hogy még mindig nincs senki a házban. Visszamentem a szobámba és bekapcsoltam a gépet de régen voltam fenn és már a sorozatomat is kellene folytatnom szóval a táskámból elővettem a pendriveom és megnyitottam a Window Movie Maker nevű programot és elkezdtem a videót. Pár óra múlva kész is volt az öt perces rész amit menteni kezdtem közben zenét hallgattam Three Day Grace, Skillet, Dead By Aprile, sőt még Children Of Distance is a kedvenceim között szerepel. Mikor kész volt a lementés a számítógépre jöhetett a feltöltés az Internetre miközben ment a feltöltés én alkotó társaim munkáit nézegettem mindenki kitett magáért mintha csak megérezték volna, hogy nekem unalmas óráimban csak ez nyújt igazi szórakozást. Az eső még mindig verte az ablaküveget… Szeretem az esőt nyugtató, a velejáró szürke felhők hada pedig álmosító, számomra tökéletes páros. Mikor süt a nap én legtöbbször csak árnyékba húzódva üldögélek valahol, nem szeretem a pezsgést, vagyis inkább úgy mondanám, hogy általánosságban nem szeretem, persze van amikor direkt én csinálom a fesztivált de mentségemre legyen mondva ilyen vagyok hangulat ember.
Gondolatmenetem egy mennydörgés zavarta meg – Ne már most kapcsolhatom ki a számítógépet. – Nyilallt agyamba majd megnéztem a feltöltést ami éppen akkor fejeződött be szóval kikapcsolhattam a gépet.
Körbe mentem a házban és leáramtalanítottam elvileg van villámhárító, de jobb félni, mint megijedni. Ám a mennydörgés nem maradt abba egyre nagyobbakat csattant az égi ostor én pedig egyre jobban féltem. Igen kiskorom óta félek a viharban. Visszaszaladtam a szobámba és az ágyra kuporodtam az ablakon keresztül figyeltem a vihart…A szél tépázta a fákat,az eső pedig csak esett és esett a villámok kéken cikáztak az égen és az utánuk lévő dörgésbe belerezzent a táj gyönyörű összképet teremtve számomra. A vaskapu halk nyitódása zavart meg csodálatomban, hamar lementem üdvözölni az erre tévedőket, akik egy nagy futás kíséretében értek be a házba.
- Sziasztok! –Üdvözöltem a három kis eltévedt bárány… nah de hol a negyedik? - Tettem fel a kérdést magamba,de mit ad isten? Itachinak gondolatolvasó képességet!-.-”
- Ha az öcsémet keresed, ő most üzleti úton van..
- Aha és mégis mi kapcsán?? – Néztem kérdő szemekkel a fiúra.
- Meghalt egy rokonunk, akinek a gyárára többen is rá akarják tenni a mancsukat köztük Sasuke is…
- Részvétem.. mi lesz a vacsi?? – Tértem számomra kellemesebb témára igaz nem nagyon szokott érdekelni a halál mert hát egyszer úgyis mindenki megeszi azt a bizonyos kenyeret /tartja a közmondás/ De most mégsem mondhattam a magam flegma stílusában,h akkor vacsizzunk.. kicsit tiszteletlenül hangzana…
- Ma hétre van, helyfoglalásunk a kedvenc éttermembe majd meglátod milyen szép!- Mondta Mikoto és már húzott is magával, mint egy rongybabát mikor fel értünk:
- És most megmutatom neked, hogy hogyan lehet ruhát tervezni!- Mosolygott rám én pedig értetlen nagy szemekkel meredtem rá bár inkább ordítottam volna, hogy hagyjál, már éhes vagyok és még akkor ilyen csekélységekkel is foglalkozzak?..áhh hadjuk bevonszolt a szobába és kezdte a kikérdezést :
- Na Sakura?- Kezdte volna, ha nem szakítom félbe
- Ho-honnan tudja a nevem?- Kérdeztem értetlenül mire nevetni kezdett
- Hát Sasukétól honnan máshonnan?- Kérdezte majd folytatta a kérdést:
- Milyen ruhákat szeretsz?
- Én? Hát leginkább legyen fekete aztán szíjakkal körülfogott és háát inkább nézz rám és meglátod ez az együttes a kedvencem! – Rövidítettem le mondókám így talán mégis csak egyszerűbb, mint egy félórás monológban nem?
- Értem… de elkell szomorítsalak így nem engedlek ki s házból! – Ingatta fejét Mikoto.
- Márpedig én nem öltözök, színesbe azt már most megmondom! – Jelentettem ki szinte azonnal..
- Nem a feketével van a baj, azt még úgy ahogy elviselem… Csak a ruhád tiszta gyűrött,látszik,hogy nem foglalkozol a külsőddel! –Jelentette ki, kicsit meg könyebbűltem legalább nem kell vitatkoznom vele a fekete miatt…
- Jah értem hát ez igaz nem sok időm van a külsőmre mivel sosem érdekelt igazán de ha nem nagy fáradság akkor ígérem majd teszek valamit ez ügyben….- Füllentettem ki akar úgy kinézni mint egy topp modell? Hát biztos nem én!
- Rendben kezdjük az alapoknál…- És elkezdett valamit mondani igazából nem is nagyon figyeltem csak néha egy rendben vagy egy igen amit benyögtem otthon a nagyanyáim is folyton ilyenekkel traktáltak – Sakura túl fiús vagy! ..Sakura így Sakura úgy !- Elképzelni sem tudjátok mennyire untam pusztán az egyéniségemet szidták azt pedig nem bírom ki visszaszólás vagy raplizás nélkül..párszor bele is zengett a ház az üvöltésembe.
- Sakura figyelsz eggyel talán?? –Kérdezte már-már gyanakvóan.
- Persze azt mondtad, hogy jobban kéne vigyáznom az alakomra és figyelnem a test tartásomra… - Mondtam azért ennyire már edzett vagyok, amit egyszer elmondanak még ha csak pár másodpercig is de megjegyzem.
- Pontosan csak úgy tűnt, hogy nem figyelsz…
- Áhh Értem bocsánat… - Mosolyogtam Mikotonak - Csak álmos vagyok! – Füllentettem, de szerintem ezt a füllentést most ellehet nézni mivel nem, szeretnék még több percet a számomra értéktelen dolgokra…
- Értem hát akkor nincs mit tenni menj aludni csak fél hétre érj le mivel Konohán kívülre megyünk!
- Rendben… - Felálltam és kimentem a szobából, mikor kiértem oldalamhoz kaptam a kezem iszonyatos fájás nyilallt belé abban a percben. Aztán rájöttem éhes vagyok kopogó szemekkel centiztem el a szobámig úgy éreztem ha nem jutok kajához menten felkötöm magam persze volt már olyan nap,hogy nem ettem semmit mivel a házi banyám úgy főz,hogy a kutyánk sírva eszi meg amit elé raknak én meg nem akarok meghalni ételmérgezésben. Szóval mikor beértem elmásztam az ágyig és összekuporodtam rajta. Csak ekkor vettem észre,hogy a vihar időközben lecsendesedett csak az eső esett,de már az is csak lassan komótosan. Miközben a fájdalommal küszködtem ami nem akart elmúllani kifelé, bámultam az ablakon és figyeltem a szürke felhők leplét. Én is felhő akarok lenni az égen úszni és egyszer csak eső formájában a földre hullni…
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
- Rendben… - Felálltam és kimentem a szobából, mikor kiértem oldalamhoz kaptam a kezem iszonyatos fájás nyilallt belé abban a percben. Aztán rájöttem éhes vagyok kopogó szemekkel centiztem el a szobámig úgy éreztem, ha nem jutok kajához menten felkötöm magam persze volt már olyan nap,hogy nem ettem semmit mivel a házi banyám úgy főz,hogy a kutyánk sírva eszi meg amit elé raknak én meg nem akarok meghalni ételmérgezésben. Szóval mikor beértem elmásztam az ágyig és összekuporodtam rajta. Csak ekkor vettem észre,hogy a vihar időközben lecsendesedett csak az eső esett,de már az is csak lassan komótosan. Miközben a fájdalommal küszködtem, ami nem akart elmúllani kifelé, bámultam az ablakon és figyeltem a szürke felhők leplét. Én is felhő akarok lenni az égen úszni és egyszer csak eső formájában a földre hullni…
· Kis idő múlva kopogtak az ajtón, és beszóltak, hogy készülődjek, nemsokára indulunk. Így hát kinyitottam az ablakot és felmértem milyen hűvös lehet odakinn nagyon jó idő volt fújt a szél belekapott a hajamba. Becsuktam az ablakot és a táskámhoz futottam, hogy kivegyek belőle valamit, ami szép egyben meleg ám mégsem sülök meg benne, ha úgy adódik. És meg is találtam egy szép fekete bőrhatású pántatlan egybe ruha, ami egész a térdemig tart hozzá egy magas sarkú és egy retikül tökéletes lesz! És már szaladtam is le a többiekhez, akik látszólag már vártak rám.
· Bocsánat a késésért! Mikor indulunk?- Kérdeztem kaja utáni lelkesedésem kicsit sem leplezve.
- Most!- Mosolygott rám Mikoto és elindultunk a limuzin felé, nem igazán foglalkoztam a limuzinnal még csak szemügyre sem vettem rendesen csakis egyvalami járt az eszemben valami jó kis kaja, amit befalhatok. Viszonylag gyorsan értünk el az étteremig ezt onnan tudom, hogy nem sokat tudtam arról álmodozni, hogy mit fogok kérni végül is bementünk helyet foglaltunk és kaptunk étlapot, de a közte lévő dolgokat teljesen figyelmen kívül hagytam, ahogy olvastam az ínycsiklandozóbbnál ínycsiklandozóbb ételek neveit. Egyszer csak rátaláltam az egyik kedvencemre a Magyaros rakott hús – ra amit a legszerencsésebb sósvízben főtt krumplival tálalni legalábbis nekem szerencsés úgy tálalni. Mikor jött a pincér rendeltünk, és sok beszélgetés után meg is kaptuk a magunkét, nagyon örültem, de nem falhattam ezért megpróbáltam minnél lassabban enni ám ez nem minden falatnál jött össze. Mikor már majdnem megettem az utolsó falatot az étterembe egy ismerős női alak lép be nyomában valami fekete csitrivel, kicsit jobban megnézem, és csak akkor tűnik,fel ,hogy Hinata Hyuuga és anyja Tsunade-sama lépett be. Mikor Mikoto észrevette őket azonnal az asztalhoz tessékelte a két nőt és próbált hosszabb mondatokban kommunikálni velük, ami nem mindig jött össze hiszen Hinata engem akart átdöfni a nézésével Tsunade pedig a pincérrel vitatkozott valamin. Engem jobban lekötött a kaja utóíze minthogy bármeikre is figyeltem volna viszont Hinata nézése kissé kezdett zavaróvá válni bár szerintem elég jól dühítettem azzal, h fel sem vettem.
- Ki vagy te?! –Kérdezte hangjában érződött az a gyűlölet, amit nézésében már kifejtett.
- Sherry vagyok örvendek. – Mondtam ráemelve leggyilkosabb tekintetem, amit csak abban a percben ki tudtam préselni magamból, de úgy látszik bőven elértem, amit akartam meg ijedt és hirtelen zavarában kissé kapkodva kezdett beszélni:
- Én pedig Hyuuga Hinata vagyok! Én is örvendek! – Pár pillanatig még éreztettem vele, hogy mennyire lenézem, azért mert meg ijedt tőlem, de aztán nem bántottam tovább a csajt és nekiálltam az italommal foglalkozni. Pár pillanat, amíg látszólag összeszedte magát némán telt közöttünk majd folytatta:
- Honnan jöttél? Még nem láttalak Konohában! – Hangjában érződött a gúny és a gyanakvás, már válaszoltam volna mikor Itachi lépett közbe:
- Ő csak az egyik nagyon messzi ismerősünk lánya igaz apa? – Fordult Fugaku - hoz annak reményében, hogy még jobban meggyőzze a lányt.
- Értem! Nah és Sherry meddig maradsz Konohában? – Próbálta elfojtani irántam érzett undorát kevés sikerrel.
- Két évig biztosan! – Válaszoltam a legnagyobb nyugodtsággal, ami csak még jobban bosszantotta az eddig is irtózatosan feszült lányt. Hmm vajon mitől borulna ki még jobban…
- Értem, nah és hova fogsz iskolába járni? – Kelletlen tette a kérdést, de muszáj volt neki fenntartani az illedelmes kislány szerepét, amit elnagyolt mosolyokkal be is bizonyított. Én Itachira néztem, aki levágta,hogy nekem még fogalmam sincs erről a dologról,szerencsére kihúzott a kulimászból és szépen kezdte adagolni a lánynak,hogy osztálytársak leszünk… Na álljon meg a menet osztálytársak? Biztos nem, de ha mégis akkor az a csaj nem éli meg a másnapot! Ekkor éreztem ki kéne mennem a mosdóba szóval körülvizslattam a termet, nem is eredménytelenül, egy pillanatban mikor senki sem figyelt rám felálltam és elindultam lassú komótos járásom ellenére gyorsan odaértem és a tükör előtt elhaladva észrevettem, hogy két lány ferde szemmel néz rám, én ügyet sem vetve rájuk, kezet mostam végül is csakis ezért jöttem. Mikor elzárom a vizet és az ajtó irányába fordulok, meglátom Hinatát a falnak dőlve karba tett kézzel idegesen meredve rám.
- Ohh Hinata – közelebb megyek, várom, hogy kiengedjen, de rájöttem naiv voltam mivel innen egykönnyen nem fogok kimenni…- Kiengednél?- Kértem közönyösen hátha a csend helyett kiböki, amit akar,és jól éreztem:
- Sherry? Mégis milyen Sherry? És mit keresel Sasukénál?...- Kicsit röhejessé kezdett válni a helyzet szóval inkább félbeszakítottam a mondatot :
- Hinata felesleges szájtépés helyett akár most is kiengedhetnél! Jobban járnál! – Idegeltem tovább, hiszen egy féltékeny csaj mire másra is gondolna?
- Mit mondtál? – Látszott, hogy tényleg itt van a tűréshatára vége és ezt éreztette is mivel karon ragadott. Csak nem tudta, hogy nagyon gyűlölöm, ha akár egy újjal is hozzám érnek ezt az egyet tényleg szóval reflexből pofon küldtem a kicsikét, amitől a feje koppant a csempén és ájultan hullott alá… Puhány az ilyenekkel foglalkozni sem érdemes… Ezzel a gondolattal mentem vissza az asztalhoz és bámultam ki az ablakon. Egy idő múlva viszont többeknek feltűnt, hogy a kisasszony még nem talált vissza, de szerencsére senki sem tudta hova indult. Igaz nemsokára egy éles sikoly tört a levegőbe miszerint a királylány még mindig alszik. Leplezett kíváncsisággal indultam a sikoltás irányába közben pedig égtem a vágytól, hogy lássam, ahogy a kis fejét fájdítva sírdogáljon és hazudja, hogy csak elcsúszott vagy valami ilyesmi. Imádok győzni,és a porba taposni azt, aki nekem akár csak egy mondattal is ártott igaz ő most még látszólag nem tett semmit, de jobb lesz megmutatni neki kivel is áll szembe egy képzett gyilkoló géppel !
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Igaz nemsokára egy éles sikoly tört a levegőbe miszerint a királylány még mindig alszik. Leplezett kíváncsisággal indultam a sikoltás irányába közben pedig égtem a vágytól, hogy lássam, ahogy a kis fejét fájdítva sírdogáljon és hazudja, hogy csak elcsúszott vagy valami ilyesmi. Imádok győzni, és a porba taposni azt, aki nekem akár csak egy mondattal is ártott igaz ő most még látszólag nem tett semmit, de jobb lesz megmutatni neki kivel is áll szembe egy képzett gyilkoló géppel!
És elértem, amit akartam a kis Hinata hercegnő vérbe fagyva feküdt a kövön. Olyan szánalmas látványt nyújtva amennyire csak lehet. Volt, aki elszörnyedt és volt, aki a telefonjáért nyúlt én pedig csak élvezettel néztem művemet majd visszamentem az asztalhoz ahol Hinata hercegnő táskájában kezdtem kutatni és találtam valamit. Valamit, ami egyel talán nem tetszett, egy címet, egy telefonszámot, egy időpontot és egy nevet találtam egy nevet, ami az én egész életemet végigkísérte, kedvem lett volna őrjöngeni csak egy mondat járt a fejemben - Hát még itt sem hagy békén? - Felkaptam a fejem és zsebre vágtam a papírt visszamentem Itachihoz aki Mikotoval együtt Tsunadét nyugtatta,és gyenge célzást tettem rá,h én haza szeretnék menni:
- Itachi! Haza viszel? – Tettem fel neki a kérdést mire ő csak bólogatott gondolom neki is elege van a tömegből szóval intett apjának, aki megértette, h vér és én azt nem szeretem.. akarom mondani, imádom, de erről nem kell mindenkinek tudni szóval mikor kiértünk a szállodából:
- Hé, nem sétálunk?- Kérdeztem mire értetlen szemeket vetett rám.
- Sétálni? Tudod, milyen messze van innen az Uchiha bírtok?
- Tudom!- Füllentettem, mentségemre szolgáljon csak egy kis frisslevegőt akartam szívni.
- Hát rendben…- Egyezett bele s elkezdtünk menni csak nagyjából tudtam az utat szóval Itachi nagy segítség volt. Ám egyszer csak olyan kérdést tett fel, amitől hirtelen köpni-nyelni nem tudtam:
- Te intézted el Hinatát igaz?..Ne tagadd láttam, ahogy nézted! Élvezted, hogy a sárbatiporhattad, de mit ne mondjak nagy mákod volt, hogy senki sem látta!
- Hmm, nekem szerencsém? Puszta tehetség az egész! Amúgy is Hinata intézte el, hogy ne legyen bent senki, tudtam, hogy ha bemegyek a mosdóba jön utánam és mindenkit kizavar onnan! De most van jobbdolgom, is mint rajta agyalni!- Ezzel mentem tovább igen százszor fontosabb dolgom van most annál a csitrinél! Rendbe kell raknom az életem, és ezt csak úgy tudom elérni, ha én is elmegyek arra a találkára, aminek adatait a cetlin találtam! Vigyázz holnap este jövök! Az út többi része általános témákról folyt pl.,hogy mennyire idegelt anyám milyen volt az életem, de ő is elég tisztességesen mondta a magáét és egyszerre csak ott lyukadtam ki,h már szinte mindent tok róla, és az öccséről, amit csak tudni akartam, de nem mertem megkérdezni.
- Itachi! – Szóltam mikor hazaértünk
- Igen? – Nézett rám még mosolyogva az előző téma miatt
- Köszönöm szépen! – Mosolyogtam én is rá – Ám lehet egy kérdésem? Hol van ez a hely? – Mutattam neki a cetlin lévő hely nevét.
- Öhm… mondjam, vagy mutassam? – Mi ez Activiti játék?
- Inkább mutassad, talán úgy jobban megjegyzem! – Gondoltam a többiek még úgysem érnek haza egykönnyen szóval van még időnk. Sűrű magyarázások keretében értünk el egy sikátorba a végén már annyira elegem volt a részletezésből,h kissé idegesen csattantam fel:
- Mi van te GPS? – Mire ő csak nevetni kezdett én értetlenül álltam pár percig aztán én is nevettem vele együtt. –Köszönöm, hogy elvezettél ide, és lehet még egy kérésem?
- Persze! Mondd csak! - Hmm, milyen jó fej sokan tanulhatnának tőle
- Holnap 22:30 ra el kell jönnöm ide, kiszöktetnél? – Tettem fel a kérdést, amire kicsit meglepődött, de végül csak válaszolt:
- Öhm..egy feltétellel! - Mondta komoly arcot vágva
- Igen? És mi lenne az? – Az Uchihák csak feltételeket tudnak szabni??
- Elkísérlek! Mivel ha az öcsém megtudja,hogy egyedül engedtelek ki biztos lenyakaz…
- Jah értem… Ha nem avatkozol bele akkor felőlem! – Hűvös tekintetem emeltem felé, amitől kezdett megijedni, visszafelé indultunk én pedig újra végignéztem az utcákat, amin keresztül haladtunk és végül haza értünk még nem volt otthon senki. Felmentem és levágtam magam az ágyra és bámulni kezdtem a plafont, unalmamban hamar elnyomott az álom.
Arra ébredtem, hogy hideg van... eszméletlenül hideg, szeretem a hideget, de ezt a csontig hatoló hűvösséget már én sem bírom. Felültem az ágyon és észrevettem, hogy a szoba kiürült nem volt benne semmi az ágyon és rajtam kívül.. talán csak álmodom? Megpróbáltam kimenni a szobából, de az ajtó be volt zárva, az ablakhoz mentem és kinyitottam, ám kívül rácsok voltak. Be vagyok zárva, amennyire a rácsok engedik, kiülök az ablakban és bámulok kifelé. Hát, ha be vagyok, zárva akkor mi mást csinálhatnák? Csak bámultam kifelé. A szemem elnehezült és lecsukódott, hideg kezek érintését éreztem az arcomon. Ijedtemben reflexből felültem az ágyon..csak álom volt?
